Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Délvidéken ünnepeltünk

Délvidéken ünnepeltünk

A magyar kultúra zentai (vajdasági) ünnepére utaztunk január 15-én a Csemadok autójával. Zentán nem először gyűltek össze az elcsatolt területeken működő magyar társadalmi szervezetek, azok, akiknek működése az adott ország egészét átfogja.
S ha már – Kárpátalja, Erdély, Délvidék, Horvátország, Muravidék és Felvidék  képviselői együtt ünnepelték a Himnusz születésnapját, kihasználták az alkalmat, s másnap Kárpát-medencei Kulturális Fórumon cseréltek eszmét.
Kép A két előadás mellett, amelyet Magyarországról Striker Sándor, az ELTE docense és Kálóczy Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztréium vezető főtanácsosa tartott, író-olvasó találkozón vettünk részt Kányádi Sándorral, akit előző este aranyplakettel tüntettek ki.
Délután a kisebbségben működő nemzetiségi intézetek vezetői egyeztették ez évi közös programjaikat.
Mi felvidékiek (így mutattak be Görföl Jenő és Huszár László mellett), a harmadik nap délelőttjén Szabadkára utaztunk, hogy megcsodáljuk a Városházát, amely az érett szecesszió remeke, a zord időben tegyünk egy kis sétát a valaha jobb időket megért kisvárosban, ahol a lakosságnak csupán negyede magyar ajkú 2010-ben.
Kihasználva az alkalmat, magunkkal vittünk Zentára egy tucat szél-járást is, s megállapodtunk egy április eleji muravidéki bemutatkozásban is.
Csak a látogatás végén tudtam meg, hogy a magyar kultúra napját ünneplő műsor utolsó száma (Meditáció Erkel Himnusza fölött) Lányi Ernő szabadkai zeneszerző alkotása. S hogy utoljára nyolcvan éve játszották azon az esten Szabadkán, ahol először volt tilos elénekelni a magyar Himnuszt.

Böröndi Lajos
(Fotó: Görföl Jenő. )

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2017 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 256349
Hónap: 3208
Nap: 94