Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A forradalmat ünnepelte Mosonmagyaróvár

 A forradalmat ünnepelte Mosonmagyaróvár

 

Élni fog a nemzet, amely összetart

 

Gyönyörű idővel ünnepelt a Mindenható március 15-én. S méltó módon Mosonmagyaróvár. Iskolai ünnepélyekkel, az emlékhelyek megkoszorúzásával, Piarista ünnepséggel a mosoni temetőben, s a Múzeumkertben műsorral, erőt sugárzó beszéddel. S este Kormorán koncerttel a kulturális központ parkolójában. Az ünnepi szónok Pozsonyból érkezett (s tavalyi szónokunk, dr. Szakály Sándor az idén a pozsonyi Medikus kertben mondott beszédet), s mondott beszédet. Ennek - kissé rövidített változatát közöljük.

Tisztelt ünneplő közönség, hölgyeim és uraim!

Ismerni a múltat, ápolni a hagyományokat, büszkén vallani a hovatartozást, vállalni őseinket és hivatkozni mindazokra az értékekre, amit megalkottak – szent kötelességünk. Kötelességünk azért, mert mindez nemzetünk jelenének és jövőjének éltető ereje. Kötelességünk azért, mert csak ez ad szilárd öntudatot a jelenben és erőt ahhoz, hogy biztosítsuk gyermekeink és unokáink jövőjét – magyar nemzetünk vitathatatlan helyét az európai közösségben. ...

koszoru.jpg

 

 

Ma itt, Mosonmagyaróváron történelmünk egyik legkiemelkedőbb eseményére, az 1848. március 15-i forradalomra és az ezt követő Szabadságharcra emlékezünk. Március 15-e a magyar nép, az egymást követő nemzedékek szimbólumává vált – a szabadságért és a függetlenségért vívott küzdelem jelképévé. Hatásköre óriási – körülöleli földgolyónkat és elér minden magyart. Több mint 160 éves kisugárzása máig sem vesztett erejéből. Ez nem véletlen, hiszen most, amikor az Európai Közösségben igyekszünk élni, döbbenünk rá arra, hogy március 15-e eszméi és céljai ma is - az unió kötelékében is – mennyire korszerűek.

A márciusi forradalmat megelőzően a nemzet lelke elhalóban volt. A felvilágosodás kora indította el a nemzeti megújhodást és megalapozta a reformkort, amely megelőzte március 15-ét, és értelmet adott a forradalomnak, a Szabadságharcnak. A reformkor elődeinek – Csokonainak, Kazinczynak és Batsányinak – köszönhetően halmozódott föl az a szellemi és lelki erő, energia, ami törvényszerűen elvezetett a forradalomhoz. Március 15-én, a népek tavaszának nevezett sorsfordító időszakban a magyar nemzet elindult a szabadság útján. A szabadságharcosok egy teljes éven keresztül küzdöttek a túlerővel szemben, a nemzet és az ország függetlenségéért. A reformkor és a forradalom nagyjainak neve fémjelzi ezt a korszakot. Kossuth, Széchenyi, P

etőfi és mások fölismerték, hogy a nemzet függetlensége elválaszthatatlan az alkotmány által szavatolt polgári szabadságjogok, a parlamentáris demokrácia kivívásától és a gazdasági felemelkedéstől.

Ha jogállamot akarunk építeni, ha az a célunk, hogy szülőföldünket védjük és fölvirágoztassuk, hogy Európa a hazánk legyen, jogbiztonságot kell teremteni széles Európa valamennyi népe, nemzeti közössége számára. ...

A reformkor törekvéseit a márciusi ifjak – Irinyi, Petőfi, Jókai, Vasvári és Bulyovszky – 12 pontba foglalták, amit talán a forradalom legcsodálatraméltóbb politikai alkotásának nevezhetnénk.   Mit kívánt a magyar nemzet?  „Leginkább békét, szabadságot és egyetértést” Ez „vértelen” forradalmi követelés volt. „Szabadság, egyenlőség, testvériség” fölkiáltással zárul a 12 pont. Az emberiség örökérvényű óhaját fogalmazták meg a márciusi ifjak. Néhány pontja ma is időszerű, ma is alkalmazhatjuk. A kö

zös Európában, az unióban „a béke, a szabadság, az egyenlőség, a kölcsönös tisztelet, az egyetértés és testvériség elvének kellene érvényesülnie!”

Hölgyeim és uraim!

1848-ban hosszú évszázadok után ismét fölébredt a magyar nemzet. Újra rádöbbent arra, hogy csak saját erejével védheti meg magát. Magyaróvárba és Mosonba gyorsan eljutott a forradalom híre és a két város valamint a környék is csatlakozott a Szabadságharchoz, amit számos emlékhely bizonyít. Mosonmagyaróvár nem feledkezett meg nemzetünk nagyjairól, akiket szoros szálak fűztek a városhoz. 1847-ben a pozsonyi Országgyűlésre Moson megye egyik követévé gróf Széchenyi Istvánt választották meg. 1848. október 23-án Kossuth Lajos beszédet mondott itt a főhercegi kastély erkélyéről. A megye területén lezajlott ütközetek közül érdemes kiemelni a csornai 

csatát, ahol 1849. Június 13-án a Szabadságharc egyik utolsó győztes csatáját vívta a magyar honvédsereg. A csornai csata hőse Mikovényi Károly honvédőrnagy volt, akinek a lábát ágyúgolyó vitte el. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy Mikovényi sírját a szlovákiai Trencsén temetőjében nemrégen a felvidéki Pro Pátria Honismereti Szövetség fedezte föl és hozta rendbe.

Az 1849-es dicső tavaszi hadjárat csatái történelmünk nagykönyvének fényes oldalaira kerültek. Föltehetnénk a kérdést: hiábavaló volt a vérontás, nemzetünk heroikus küzdelme? Nem, a nemzet véráldozata ne

m volt hiábavaló. Igazolta, hogy nemzetünk nem kezelhető vazallusként. ...

 Tisztelt hölgyeim és uraim!

Az 1848-49-es Szabadságharc tö

rténelmünk utolsó olyan eseménye, amely mozgósította és összefogta az egész magyar nemzetet. Ez az örökség ad erőt nekünk, magyaroknak a jelenben és a jövőben. Csak így maradhatunk meg, csak így védhetjük meg szülőföldünket és ősi falvainkat, városainkat – nemzetünket.

A múlt fölidézése, a márciusi forradalom sikere és a Szabadságharc hőseinek magatartása vértezzen föl bennünket merészséggel, józan és megfontolt magatartással. Minderre most nagy szükségünk van, hogy me

gerősödjön kárpát-medencei magyarságunk összefogása, valamennyi történelmi régiónk együttműködése. Ezeréves történelmünk és hagyományaink birtokában meghatározó nemzete vagyunk a Kárpát-medencének, ha összefogunk, nagy erőt képviselünk. Itt az ideje a szemléletváltásnak, itt az ideje, hogy tudatosítsuk: mi vagyunk a Kárpát-medence többségi nemzete. A feltételek adottak: europolgárként az Európai Közösség nagy családjának vagyunk tagjai. Az EU – amelyben a határok értelme megszűnt – belső problémái, ellentmondásai, kiegyensúlyozatlan ítéletei ellenére az a közeg illetve tömörülés, amelyben mi, kárpát-medencei magyarok már egy közösségként jelenünk meg és közösen is érvényesülhetünk. Ennek mindannyiunk számára óriási jelentősége van. Fokozatosan egymásra találhatunk, kialakulhat a rendszeres kapcsolat és együttműködés. Kilenc évtized után ismét helyreállhatnak

 a kapcsolatok magyar és magyar között. Magyarországnak olyan kormánya van, amely világosan egy nemzetben gondolkodik, amely minden vitát kizárva kiáll és küzd nemzetünk együvé tartozásáért és közös jövőnk tervezéséért. Ideje, hogy az unió, ill. a tagállamok tudomásul vegyék, hogy a Kárpát-medencében egy nagy és erős magyar nemzeti közösség él. Az elfogadott Alaptörvény és a különböző jogszabályok egyértelművé tették, hogy a határon túl élő magyar közösségek a magyar nemzet szerves részét képezik. Biztos támaszt, fontos erőt és reményt jelent ez, a nagyhatalmak trianoni igazságtalan döntése által kilenc évtizede számbeli kisebbségi sorsba döntött hét határon túli magyar közösségeink számára, amelyek létükért és önazonosságukért állandó küzdelmet folytatnak a többségi nemzet nyílt vagy rejtett elnemzetlenítő igyekezetével.

Hölgyeim és uraim!

 Jelenleg különösen feszült és szinte kilátástalan a felvidéki magyarság helyzete. Amiről, sajnos, maga is tehet. Folyamatosan harcolni kell a szlovák politikusok kisebbségi komplexusai, kicsinyessége és történelmi félelme ellen. A szlovák politika cselekvési „csapásiránya” folyamatosan, sz

inte görcsösen a magyarországi politikai helyzet alakulása szerint történik – időnként még célirányos ellentörvények elfogadására is vetemednek. És ehhez az áldatlan állapothoz még hozzájárul a felvidéki magyarságnak egyes felelőtlen politikusai által előidézett megosztottsága.

A határon túli magyar közösségek szélmalomharcában lelkesítően és megnyugtatóan hat Magyarország eltökélt kiállása jogbiztonságunkért és önazonosságunk megőrzéséért. Annak ellenére, hogy a nemzeti közösségek, azaz kisebbségek jogainak biztosítását az unió közösségi jogrendje nem teszi lehetővé – jelenleg nemzeti hatáskörbe tartozik – a Lisszaboni Szerződés fölkínálja a lehetőség egy nyitott kiskapuját, amit gyors és következetes munkával ki kellene aknázni. Amíg nem épül ki egy olyan uniós jogrendszer, ami szavatolja a jogbiztonságot, azt, hogy nem lehet a számbeli kisebbségek természetes és szerzett jogait önkényesen megvonni, addig a határon túli közösségeink sorsa ki lesz szolgáltatva a többségi nemzet politikája kénye-kedvének.

Hölgyeim és uraim!

Még egy erősödő, vészjósló veszéllyel kell szembesülnie nemzetünknek. Létszámunk a Kárpát-medencében évről-évre rohamosan csökken. Ezt az állandó fogyást lassú öngyilkosságnak is nevezhetném. A múlt évi szlovákiai népszámlálás riasztó adatokat hozott napvilágra: tíz év alatt csaknem 12 százalékkal csökkent a felvidéki magyarok száma. A természetes szaporulat csökkenésének, az elvándorlásnak és elsősorban az anyanyelvhasználat visszaszorításának, az el­szlovákosításnak – az asszimilációnak megvan a lesújtó eredménye. Nagy kihívások előtt állunk. Mindnyájunknak, minden magyarnak össze kell fognia – el kell gondolkodnunk, hogy mitévők legyünk, hogy megmentsük nemzetünket. Most, amikor az unióban megvannak a feltételek a kölcsönös együttműködésre, a jövő tervezésére, saját hibánkból és felelőtlenségünkből ne hagyjuk elvérezni nemzetünket a Kárpát-medencében.

Minden magyarnak – határon innen és túl - az a jó, ha Magyarország fejlődik, gazdaságilag és politikailag erősödik, és az unióban szilárd helyet foglal el - ezáltal mindannyiunk számára biztonságos hátteret nyújt. Ebben a globalizálódó, az érdekek és a haszon által hajtott világban nehéz a nemzeti, ill. a társadalmi értékeket és érdekeket megőrizni. A gazdasági és pénzügyi válság okozta ideges hangulatban kapkodás van. Felelőtlen ítéletek születnek és egyes ellenséges körök minden erővel célpontot, bűnbakot keresnek. Sajnos ez a bűnbak jelenleg Magyarország!

 

Ennek ellenére nekünk nem szabad csüggednünk! Jegyezzük meg Wass Albert szavait: „Csak a vér és a nyelv tudja összetartani az embereket, s a közös múlt emléke. Ha ez megszűnik, fölbomlik a világ …”

Összetartásra, szoros együtt­működésre, az egység kiépítésére kell törekednünk – csak így lehetünk eredményesek. De előbb távolítsuk el sorainkból a torzsalkodást, az ellenségeskedést. Már a múltban is megmutattuk, hogyha összefogunk, és bölcsen cselekszünk, akkor nagy tettekre vagyunk képesek. A 20. század a szenvedések, az összeomlás és a megpróbáltatások százada volt. Hiszem, hogy a 21. században magyar nemzetünk ismét magához tér. Legyen ez a század a remény százada, ahol már lehet szabadon, magyarként élni és alkotni.

A jövő tervezéséhez, a derűlátáshoz adjon erőt nekünk az 1848-49-es Szabadságharc hőseinek elszántsága és akarata. Erőt ahhoz, hogy a jövő nemzedékeinek tovább adjuk kultúránkat, hagyományainkat, nyelvünket és nemzeti öntudatunkat. Sohase feledkezzünk meg múltunkról, mert csak így leszünk erősek és magabiztosak a jelenben, csak így leszünk képesek arra, hogy céltudatosan tervezzük jövőnket.

Hölgyeim és uraim!

Befejezésül véssük szívünkbe Arany János szavait: „Élni fog a nemzet, amely összetart”.

 

2012. március 15.

Duka Zólyomi Árpád

 

Balassa Tamás felvételei

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2017 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 256349
Hónap: 3208
Nap: 94