Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Püski harangok

A harang mindenkinek szól - Püski

 

puski--templomtorony.jpgEgy régi mondás szerint, ahol nincs templom és nem szólnak a harangok az nem falu, hanem csak egy település. 2016 februárjában a mi kis községünk újra faluvá vált. Közel 10 éve voltak gondok a templomunk harangjaival. Weibl Lipót plébános úr sokat javíttatta kisebb – nagyobb eredménnyel. Az elavult és elromlott mechanikának köszönhetően a harangok önállósították magukat. Amikor kellett volna szólniuk csak kongtak, viszont sokszor éjjel arra ébredtünk, hogy megszólaltak. 2015 nyarán végleg elnémultak. Ki kellett kapcsolni őket tűzveszély kialakulása miatt.  Októberben kértünk árajánlatot, de az összeg láttán nem sok reményt láttunk arra, hogy újra megszólaljanak. Decemberben beszéltem Dr. Nagy Istvánnal térségünk országgyűlési képviselőjével. Ő érdeklődött falunk iránt, mint minden alkalommal, ha találkoztunk. Többek között szóba került a harang is, amire ő úgy reagált, hogy egy falu nem lehet harang nélkül. Így az induláshoz ő nyújtott egy komolyabb összegű támogatást, ami a teljes összeg egyharmadát fedezte. A Püski önkormányzat is hozzájárult egy harmadrésszel, a fennmaradó összeget pedig vállalkozók, kispénzű nyugdíjasok, a falu lakosai, a Rózsafüzér társaság tagjai és a karácsonykor betlehemező hittanosok hozzájárulásából tudtuk fedezni. Nagy örömünkre meg tudtuk rendelni a javítási munkálatokat januárban, és február végére el is készültek vele. 

Mivel a harangoknak lelkük van, így ők laknak valahol. A mi templomunk tornyában három harang lakik.

Amire büszkék vagyunk

Kisharang: „Szent György” harang 30 kg. Készült 1611-ben. Koronája, fülei íveltek. A feliratát felül és alul magas levélkoszorú, ezen felül fent két lent egy borda keretezi. Felirata: GEORGIUS ARNOLD GOS MICH 1611 /öntője GEORGIUS ARNOLD/. 2003. július 29-én a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a harangot védetté nyilvánította. Magyarországi legkorábbról fennmaradt harangok körébe tartozik. Mind harangtörténeti, mind művelődéstörténeti és egyházi liturgiai hagyomány szempontjából jelentős értéket képvisel.

Nagyharang: 172 kg. - Szent Mihály tiszteletére szentelték.

Középsőharang: 86 kg. - Szent Imre tiszteletére szentelték.

Mindkét harang peremén a következő felírat látható: Az 1925. jubileumi év emlékére a Püski hívek adakozásából öntötte Walser Ferenc Budapest. Mindkét harangon Szent György képe látható. A kisharangunk 405 éves a nagy és a középső pedig 91 éves.

Egyforma őszinteséggel köszönjük meg annak is, aki csekély összeget tudott adni és annak is, aki nagyobb összeggel tudta e nemes célt támogatni. Úgy gondoljuk e támogatás szép példája annak, hogy ha értelmes és nemes dolgokra kérünk, ami még a falut is szolgálja, mindig van, aki ad.

Isten fizesse meg nekik.

A harang: Figyelmeztet! / A harang: Hív! / A harang: Elkísér! / Mert a harang mindenkinek szól!

Markó Lajosné

 

 
 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Július / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 284628
Hónap: 1806
Nap: 67