Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kormányablak Mosonmagyaróváron

 

Kormányablak az Okmányiroda helyén

Határidőre elkészült

cimlapkep.jpg2011. január 3-án a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban nyíltak meg az első kormányablakok,  s elkezdődött az országos hálózat kiépítése. Jelenleg közel 100 kormányablak működik országszerte, a tervek szerint ez a szám  év végére eléri a 280-at.

A kormányablakos ügyintézés rendszerének bevezetésekor és azóta is folyamatosan kiemelt hangsúlyt kapott az ügyfelek adminisztratív terheinek csökkentése. Az egyablakos ügyintézés anyagi megtakarítást eredményez az ügyfelek oldalán, hiszen az egyes ügykörök esetén az ügyfélnek nem szükséges a kérelmét, nyilatkozatát postán a hatáskörrel rendelkező illetékes hatósághoz benyújtania, illetve személyes megjelenés esetén sem kell a lakóhelyétől különböző településen található hatósághoz utaznia, hanem azt megteheti a kormányablaknál; annak továbbítása már a kormányablakok feladata lesz, ami jelentősen egyszerűsíti az ügyfél ügyintézéssel kapcsolatos teendőit. Emellett elektronikusan új ügyfélkaput nyithat, amely személyes megjelenés nélkül  is  bármikor ügyintézésre alkalmas lehetőséget biztosít.

Mosonmagyaróváron, az Okmányiroda helyén, a Polgármesteri Hivatal földszintjén közel száz nap alatt alakították ki a kormányablakot, s ennek történt meg július 24-én a hivatalos átadása.

A hivatalos átadáson jelent volt dr. Nagy István, a térség országgyűlési képviselője, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Szerinte az új rendszer legnagyobb előnye, hogy nem az ügyfél vándorol, hanem az akta, az állam úgy kerül közelebb az emberekhez, hogy közben nem telepszik rá, észrevétlen marad.

Széles Sándor, Győr-Mo

son-Sopron megye kormánymegbízottja annak az örömének adott hangot, hogy az itt dolgozók nem ismeretlenek a szolgáltatásokat igénybe vevőknek, jól képzett, tapasztalt munkatársak. Elmondása szerint már közel négyszáz ügyet le

het intézni itt.

Dr. Árvay István polgármester házigazdaként érzékeltette az átalakítás nehézségeit, hisz a Városháza – a régi megyeháza – olyan feladatok elé állította a kivitelezőt, amelyekkel nem gyakran lehet találkozni. S a hivatal működése közben történt az átalakítás. De – elmondása szerint – a járási hivatal és a város jó együttműködésének is köszönhetően határidőre befejeződtek a munkálatok.

A rövid átadást követően a vendégek és a sajtó munkatársai dr. Lascsikné Bozi Sarolta  (a járási hivatal vezetője) kalauzolásában megtekintették a tágas, világos munkatereket, ahol az ügyintézők az első betérőkkel foglalkoztak. S a hét minden munkanapján van ügyfélfogadás.

 
 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 295343
Hónap: 2804
Nap: 88