Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Választutak

 Válaszutak

 

ondre.jpgVárosunk polgármestere a helyi alkotmány megalkotására buzdító felhívásában úgy véli, Mosonmagyaróvár válaszúthoz érkezett, eljött az ideje a közös jövőnkről történő elmélkedésnek. Anélkül, hogy vitatnám az együttgondolkodás hasznosságát, úgy látom, lassacskán a város első polgára is válaszúthoz érkezik, s bele kell vágnia a saját jövőjéről történő módfelett intenzív tanakodásba. Szinte biztosra vehető ugyanis, hogy 2014-től a polgármesteri és a parlamenti képviselői tisztség összeférhetetlenné válik majd, így a jelenleg mindkét pozíciót birtokló politikusok döntést kényszerülnek hozni arról, hogy melyik posztért mérettetik meg magukat a következő választáson. Egy korábbi írásomban már kifejtettem, magam nem tartom ördögtől valónak a két pozíció egyidejű betöltését, ugyanakkor egy 200 fős parlament esetében valóban indokoltnak tűnik az összeférhetetlenség törvénybe iktatása. Ez természetesen azzal jár majd, hogy a képviselő-polgármestereknek egyik állásuktól biztosan könnyes búcsút kell venniük, s minél hamarább el kell dönteniük, hogy melyik tisztségért indulnak újra a három év múlva esedékes választáson. Az elhatározást persze lehet az utolsó pillanatig is halogatni, de nem érdemes. Az érintett politikusok helyesen teszik, ha az újraválasztás érdekében már most a megfelelő területre összpontosítják energiáikat, politikai forrásaikat, s időben megkezdik a felkészülést a megmérettetésre: a képviselői mandátumért a párton belül, míg a polgármesteri székért elsősorban a városban kell megszilárdítani a pozíciókat. A nehéz, ám egyre kevésbé halogatható döntést meglátásom szerint három körülmény kell, hogy befolyásolja: az újraválasztás esélyei, a tisztségekkel járó hatalmi lehetőségek és a politikusi jellemvonások.

Politikai esélyek alatt elsősorban a 2014. évi választáson való sikeres szereplés valószínűségét értem, a kérdés vizsgálatakor tehát azt kell górcső alá vennünk, hogy melyik pozíció esetében nyílhat nagyobb esélye egy politikusnak az újraválasztásra. Az esélyek vizsgálatakor két tételt rögzíthetünk. Egyfelől világos, hogy a négy év múlva esedékes polgármester-választáson a jelenleg is városvezetői feladatot ellátó politikusok esélyei nagyobbak: az infrastruktúrához való hozzáférés, az ismertség, az esetleges helyi sikerek mind-mind növelik újraválasztásuk valószínűségét. Másfelől könnyen beláthatjuk, hogy a parlamenti választáson a nagykorú polgárok döntését a személyes népszerűség és teljesítmény helyett sokkal inkább az országos politikai trendek befolyásolják. A versengés tétje tavasszal az, hogy melyik párt kap felhatalmazást a kormányzásra, s nem a választókerület képviselőjének személye, vagyis a döntést elsősorban a pártpreferenciák határozzák meg. Tehát egy népszerű párt politikusaként mindkét pozíció megszerzésére jó eséllyel aspirálhatnak a jelenleg várost vezető honatyák, amennyiben azonban a Fidesz népszerűsége idővel jelentősen leromlik, helyesebben teszik, ha a polgármesteri tisztségért indulnak el a következő választáson, lévén ennek megszerzésére nagyobb esély kínálkozik. A választói logika eltérő működését jól példázza Botka László szegedi sikere vagy Gyopáros Alpár csornai kudarca. Nagy Istvánnak tehát figyelemmel kell követnie pártja népszerűségének alakulását, s a Fidesz jelenlegi előnyének szignifikáns olvadása esetén helyesen teszi, ha ambíciói tárgyául a polgármesteri széket választja. A közvélemény-kutatási adatok mellett azonban a politikusnak még egy dologra tekintettel kell lennie: az új választójogi törvénnyel létrejövő egyéni választókerületek határaira. Amennyiben ugyanis leendő, a mainál kétszer nagyobb választókerületünk központja nem Mosonmagyaróvár lesz, úgy Nagy István hiába tör majd képviselői babérokra, könnyen megeshet, hogy még a rajtvonalra sem lesz lehetősége felállni.

A lehetőségek mérlegelésekor azt kell számba vennünk, hogy a képviselői vagy a polgármesteri pozíció kínál-e nagyobb hatalmat, befolyást, presztízst a politikusnak. Jelen pillanatban úgy vélem, hogy a Fideszt jellemző monopolizált hatalom, valamint az ezt fenntartó katonás frakciófegyelem jelentősen csökkentik a parlamenti mandátum vonzerejét: a képviselők munkája jórészt a kormánypárti indítványok megszavazására korlátozódik, míg előmenetelük szinte kizárólag a pártot uraló belső elit akaratától függ. Ráadásul azáltal, hogy a leendő honatyák 2014 után már nem láthatnak el városvezetői feladatokat, a pártvezetéssel szembeni mozgásterük, így lobbyerejük tovább csökken, lévén egyikük mögött sem áll majd szilárd önkormányzati bázis. Még mielőtt azonban kerekperec kijelentenénk, hogy a polgármesteri szék jóval nagyobb hatalmat, befolyást biztosít a politikus számára, nem árt, ha két körülményt figyelembe veszünk: az országgyűlési mandátumok számának jelentős csökkentését és az önkormányzati rendszer várható átalakítását. Világos ugyanis, hogy a képviselők számának megfelezése jelentősen felértékeli majd a parlamenti mandátum súlyát, az önkormányzati jogkörök és források esetleges államigazgatásba vonása viszont radikálisan csökkentené a polgármesteri tisztség csáberejét.

Végül figyelembe kell vennünk a döntés előtt álló politikus személyiségjegyeit, jellemvonásait. Midőn egy politikus működését próbáljuk leírni, érdemes megvizsgálnunk, hogy magatartását inkább a kooperatív vagy pedig a kompetitív habitus jellemzi: küzdelemként vagy érdekharmonizációként tekint a politikára? A városvezetői és parlamenti munka jellege ugyanis e szempontból jelentősen eltér egymástól: míg az Országgyűlés elsősorban a viták, a küzdelem, a politikai adok-kapok terepe, addig a Polgármesteri Hivatal elsősorban a tárgyalásos politika, a széttartó városi érdekek integrációjának helyszíne. Nagy István döntését tehát minden bizonnyal jelentősen befolyásolja majd, hogy tapasztalatai szerint melyik szerep illik jobban politikai habitusához, melyik pozícióban képes inkább kiteljesedni.

A bemutatott logika alapján tehát én úgy vélem, hogy a városvezető országgyűlési képviselők jól teszik, ha jelen pillanatban inkább a polgármesteri tisztség irányába tekintgetnek: újraválasztási esélyeik és a pozícióval járó hatalom e poszton jelentősebb. A kedvezőtlen választókerületi struktúra és Fidesz népszerűségének esetleges további csökkenése megerősítené a politikusok polgármesteri ambícióinak valószínűségét, míg a helyi önkormányzatok hatalmának szűkülése felértékelheti, az országos politikai elit borítékolható zsugorodása pedig felértékeli a képviselői mandátumot. Vagyis a döntéshozatal modellje egyelőre legalább háromismeretlenes, logikusnak tűnik tehát Nagy István számára az elhatározást minél tovább halogatni, s egyelőre mindkét kaput nyitva hagyni. Idővel persze az egyik magától is bezárul.

 

Ondré Péter


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 290663
Hónap: 2577
Nap: 58