Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanévnyitó a magyaróvári piarsitáknál

 Tanévnyitó a magyaróvári piaristáknál

- Minden gyermekben ott rejlik a kincs, a tanárok, tanítók feladata ezt föllelni – mondta Mosonmagyaróvárott a Piarista Általános Iskola és Középiskola tanévnyitóján Soltész Miklós szociális, család-és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki nem csak államtitkárként, hanem volt piarista diákként is vett részt az iskola tanévnyitó ünnepségén. – Nem lesz mindenkiből kutató, tudós, tanárember – tette hozzá, de azt is hangsúlyozta, hogy mindenki érték, s a tanárnak segíteni kell azon képességeket föllelni és fejleszteni, amelyek segítségével mindenki megtalálja az életben azt a helyet, ahol fölleli boldogulását.

piarista-tanevnyito.jpg

Az államtitkárt elkísérte Orsós Zsolt vak sportoló, a szolidaritás nagykövete, aki személyes példájával elől járva bizonyítja, hogy fogyatékkal is lehet harmonikus életet élni, szolgálni a hazát. Az ünnepségen jelen voltSzéles Sándor kormánymegbízott, dr. Nagy Istvánpolgármester és dr. Iváncsincs János alpolgármester. Nem véletlenül emelte ki Farkas István piarista, az iskola igazgatója a város és az iskola harmonikus együttműködését. Az intézmény egyébként folyamatosan bővül, az idén 45 elsős kezdi meg a tanévet, s két középiskolai elsős osztály indul. Az idei év a családok éve, ezért hangsúlyozta tanévnyitó beszédében az atya, hogy a piarista iskola „nagy családja hitében megerősödve mindent meg kell, hogy tegyen az élet védelme érdekében és szolgálatában.”

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 




Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< November / 2018 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 295343
Hónap: 2804
Nap: 88